Információ
Hirdetmény
Tisztelt Ügyfelünk!
Kedves Barátunk!

Örömünkre szolgál elmondani, hogy Bútormanufaktúránk magyarországi bemutatóterme, megszépülve és megújulva várja Önt.

Bútortörténeti kisszótár


Ybl Miklós
  Osztrák eredetű családba született 1814. április 6-án Székesfehérváron. 1825-től a párizsi Császári és Királyi Polytechnikai Intézetben tanult, ahol különösen rajzból és elemi mennyiségtanból jeleskedett. Műegyetemi tanulmányait 1831-ben fejezte be kitűnő eredménnyel, majd mestersége gyakorlati elsajátítására törekedett. A nagy klasszicista építész, Pollack Mihály műhelyében inaskodott. Pollack Mihály fiával, Pollack Ágostonnal kezdett közös vállalkozásba, Építészeti Intézetet nyitottak Pesten, a Dorottya utcában. 1845-ben megbízást kaptak a Károlyi-féle fóti kastély átépítésére, majd a templom megtervezésére. Ez a munka tette egycsapásra híressé, ettől vált a magyar főúri világ legkedveltebb építészévé. Olyannyira, hogy 1860-ban még Széchenyi is megkereste, hogy cenki birtokára templomot terveztessen vele Munkáját dicséri a Múzeum körúti átjáróház, a Bajcsy Zsilinszky út 17. szám alatt álló hatalmas bérház, valamint a II. világháborúnak sajnos áldozatul esett Nemzeti Lovarda.
A Tudományos Akadémia, bútorzatotot tervezett a Nemzeti Múzeumba, öntöttvas rácsot a budai rakpartra, majd megtervezte a Bródy Sándor utca 8. alatt felépített Képviselőházat is. 1870-ben a Sugár út szabályozása ideje alatt Ybl a Fővámház építéséhez lát hozzá, mi ma a Közgazdaságtudományi Egyetem. 1873. szeptemberében pályázatot hirdettek az Operaház megtervezésére, melyen Ybl Miklós munkája nyerte el a pályadíjat. Európa egyik legszebb operaháza 1887. szeptember 27-én a királyi család jelenlétében a Bánk bánnal nyitotta meg kapuit.
1891. január 22-én érte a halál. F
Abacus
Applikáció
Art Deco
Arts and Craft
Égerfa
Baldachin
Baluszter
Balusztrád
Barokk
Bútorlap (faforgács lap)
Bükkfa
Bütü metszet
Biedermeier
Cabriol
Chippendale
Cizellálás
Colonial
Cseresznyefa
Diófa
Drapéria
Egyedi bútor
Empire
Erzsébet stílus
Falcolás
Fazetta
Felületkezelés
Fiókcsúszó
Filung
Fogantyú
Fríz
Furnér
Gótika
Gobelin: (e. goblen)
Hársfa
Intarzia
Interieur: (e. enteriőr)
Juharfa
Könyvespolc
Keményfa
Kivetőpánt
Klasszicizmus
Komód
Konzolasztal
Korpusz
Kredenc
Kőrisfa
Laminált bútorlap
Lechner Ödön
MDF (medium density fiberboard)
Nyárfa
Nyírfa
Pác
Pilaszter
Puhafa
Rétegelt lemez
Regency
Reneszánsz
Rokokó
Schulek Frigyes
Stukkó
Szecesszió (Art Nouveau)
Szekrény
Szekreter
Tálaló
Tölgy (vörös és fehér)
Tömörfa
Vasalat
Vitrin
Ybl Miklós
© Anno 1900™ 07/2008 | A weboldal, valamint a katalógus és a felhasznált rajzok, képek, szövegek, akár csak kivonatos utánnyomása és másolása nem engedélyezett, jogilag büntetendő.
Az árak és műszaki adatok változtatásának jogát fenntartjuk, nyomdai hibákért és esetleges tévedésekért felelősséget nem vállalunk. | Bútortörténeti kisszótár