Információ
Hirdetmény
Tisztelt Ügyfelünk!
Kedves Barátunk!

Örömünkre szolgál elmondani, hogy Bútormanufaktúránk magyarországi bemutatóterme, megszépülve és megújulva várja Önt.

Bútortörténeti kisszótár


Schulek Frigyes
  Budapesten született 1841. november 19-én.
1851-ben és 1852-ben Lőcsén tanult német nyelven. Itt szerette meg a reál tantárgyakat. Szenvedélyesen vonzódott a rajzművészethez. Elbűvölték a pesti épületek, a nagyszabású, szép alkotások, melyeket a nyári szünetekben látott. A szünidőben kőműves inas. 1861 őszén Bécsben folytatta tanulmányait, a híres Van der Nüll és Friedrich Schmidt mesterek tanítványa lett a Szépművészeti Akadémia építészeti szakán. Ezidőtájt fordul Schulek Frigyes minden figyelmével a középkor építészete felé. Látva a kiegyezés utáni fellendülést, 1868-ban Schmidt Frigyes bécsi irodáját otthagyva hazatért Pestre. 1870 márciusától barátjával, Steindl Imrével dolgozik, aki ekkor már műegyetemi tanár. Elkészítette a Mátyás templom környékének rendezési tervét, a főútra levezető lépcsőrendszerrel együtt. 1880-1883-ig tervezte a Szegeden felépült református templomot, 1895-96-ban a Szent István szobor talapzatát, 1897-től a Halászbástya terveit készíti.
1910-ben adták át a tervei alapján felépült jánoshegyi Erzsébet kilátót. A Magyar Mérnök és Építész Egylet a 70. születésnapját betöltő nagy építészt tiszteletbeli taggá választotta.Schulek Frigyes 1919. szeptember 5-én Balatonlellén halt meg.
Abacus
Applikáció
Art Deco
Arts and Craft
Égerfa
Baldachin
Baluszter
Balusztrád
Barokk
Bútorlap (faforgács lap)
Bükkfa
Bütü metszet
Biedermeier
Cabriol
Chippendale
Cizellálás
Colonial
Cseresznyefa
Diófa
Drapéria
Egyedi bútor
Empire
Erzsébet stílus
Falcolás
Fazetta
Felületkezelés
Fiókcsúszó
Filung
Fogantyú
Fríz
Furnér
Gótika
Gobelin: (e. goblen)
Hársfa
Intarzia
Interieur: (e. enteriőr)
Juharfa
Könyvespolc
Keményfa
Kivetőpánt
Klasszicizmus
Komód
Konzolasztal
Korpusz
Kredenc
Kőrisfa
Laminált bútorlap
Lechner Ödön
MDF (medium density fiberboard)
Nyárfa
Nyírfa
Pác
Pilaszter
Puhafa
Rétegelt lemez
Regency
Reneszánsz
Rokokó
Schulek Frigyes
Stukkó
Szecesszió (Art Nouveau)
Szekrény
Szekreter
Tálaló
Tölgy (vörös és fehér)
Tömörfa
Vasalat
Vitrin
Ybl Miklós
© Anno 1900™ 07/2008 | A weboldal, valamint a katalógus és a felhasznált rajzok, képek, szövegek, akár csak kivonatos utánnyomása és másolása nem engedélyezett, jogilag büntetendő.
Az árak és műszaki adatok változtatásának jogát fenntartjuk, nyomdai hibákért és esetleges tévedésekért felelősséget nem vállalunk. | Bútortörténeti kisszótár